2016. július 2., szombat

Dubrovnik sokadjára

Mint azt sokan tudjátok, egy időben ez volt a második otthonom. Nem azt jelenti, hogy minden kocsmát ismertem, de a kikötő környékét kimondottan jól. A kedvenc helyeimen már kérés nélkül készítették a kedvenc kapucsínó - vaníliafagyi kombinációmat. Elviselték, hogy ezen kívül szinte soha semmit sem fogyasztok. A boltban is előre köszöntek, olyan volt, mint egy kicsit otthon. Nyilván olyan sose, majdnem olyan viszont igen. A La Bellel az új kikötőben álltunk mindig. Ezzel a hajóval viszont a régiben, a vár előtt vagyunk lehorgonyozva. Mindig is tetszett az óváros. Ahol eddig mindössze háromszor jártam. Az új kikötőtől gyalog kimondottan messzi van. Ennek a hajónak az az előnye, ami a hátránya is egyben. Nem nagyon vagyunk kikötve szinte sehol sem. Ilyenkor van a kis-hajó-kázás, amit kimondottan utálok. Mindig várni, valahol. Vagy a nagy-hajón, hogy kijusson az ember fia - lánya, vagy a parton a visszajutás érdekében. Az egyénként teljesen szétdarabolt napom ez miatt még elfuseráltabb. Nem panaszkodás, csak mint tény. Nade a lényeg. Dubrovnik. Ahol mint mindig, remek a palacsinta. 




















Egy picike kápolna.







Béla-bálna a vízben.