Nyár volt, ezer ágra sütött a napocska. Kellemesnek sem mondható hőség uralkodott a szobámon, az a fajta amikor a hobbit bedobja a gyűrűt. Mivel jobb dolgom nem akadt, a hangszer előtt fejtegettem meg az élet nagy dolgait, több-kevesebb sikerrel. Mikor is megcsörren a telefon. Az a fajta, amit nem vársz. Teljesen kizökkentetett a gondolataimból. Ha már így, akkor felveszem mondom, lesz, ami lesz.
- Szasz Béci.
- Mizu?
- Lenne egy kimondottan jó lehetőségem itt a közelben. Mondja Zsolti azzal a természetességgel, mintha épp a szomszéd szobába akarna haknira küldeni.
- Na pazar. Miről lenne szó?
- Fizetik a szállást, a repülőjegyet, háromszori étkezés.
- Ez egyre jobban hangszik, mennyi a zsé? Mert mint tudjuk ez határozza meg a tudatot.
- Nem sok, de legalább utazol.
- Mondom igaz. jobb mint a falat bámulni. Azt azért áruld már el, hogy hol van az itt a közelben? Mert ezt még eddig nem igazán tudom.
- Nem mondtam még?
- Nem.
- Hát Sanghai, de akkor mész ugye?
- Elvállaltam, megyek. Elég jó vagyok én oda?
- Majd megoldjuk.
Hát így kezdődött minden, egy cseppet sem könnyű időszak következett. Heti kb. harminc dalt tanultam meg az elkövetkező időszakban. Majd jöttek az énekesnős próbák. Akkoriban nem volt még saját kocsim, s tömeg-közlekedve jutottam Pestre, hangszerestül-mindenestül, sokszor. Dóri, az énekesnéni helyes jány volt, s kellemes volt a hangja is. Jó volt nem egyedül dolgozni. Készülni. A napok teltek, egyre közeledett az indulás. Hát, ha menni kell - menni kell. Reptér. Ott ismerkedtem meg a csapat többi tagjával. Jött velünk Tomi, a szakács. Négy táncos: három lány, egy srác. Az énekesnek a tesója mint felszolgáló. Az első utunk Németországba vezetett propelleres géppel. Én akkor ültem másodszor repülőn. Megvan az a jelenet? Hogy a srác a repcsin szorítja a karfát, majd a mellette ülő megkérdezi? - Ideges? Első alkalom? - Nem, voltam már máskor is ideges... Nem vagyok az a repülés szerelmese. Mint később kiderül, ez egy cseppet sem számít, mert rengetegszer fogok még repülni. A szomszédom agyára mentem, könnyedén. Egy dalfoszlány jutott az eszembe, Én még sohasem utaztam az hullám(szellem)vasúton, nem láttam a nagy-sárkányt. Nem is tudom, a huszadik refrén környékén szóltak rám először, hogy ideje lenne már felülni arra a nyavalyára, különben nagy-sárkány nélkül fogok meghalni a következő percekben. Hát jó, de ha egy dal egyszer elindul, akkor elindul. Dudorásztam tovább...
A Frankfurti landolás zökkenőmentes volt, most kezdődött a türelemjáték. Aki ismer, tudja, hogy nem szeretek várakozni. Elfecsérelt időnek érzem. Ebből most ki is jutott vagy négy óra. Most már tudom, ez nem is sok. Na de akkor, az első igazán hosszi' utamon, ezzel nem voltam tisztában. A Sanghai-ig tartó út már csak ráadás, eseménytelen volt, hiába is töröm az agyam valami emléken...
A tíz órás repülőn ücsörgés után, a kocsiút már nem is volt hosszú a maga közel két órájával. Az első megálló a külváros. Ahol a táncosokat raktuk ki, meg az Dórit a tesójával. A második meg a város közepe. A hotel, ahol dolgoztunk, mindössze tíz perc séta az apartmantól. Ami másnap derült csak ki, hisz az éjszaka közepén a szállásra megy az ember, nem a munkahelyére. A szállásunk egy viszonylag új épület sokadik emelten volt. Na jó, a negyedik nem is olyan sok. Három kicsi szoba, konyha, fürdő. Valamint Melinda és Zsolti, mint a lakás tartozékai... Na jó, ez egy kicsit túlzás, de ők már kint voltak egy ideje. Megkaptam a közlekedőt, mint szobát... Hát, mindenesetre jobb mint a vándorcirkusz, még meleg víz is van. Néha...
A munkahely: Jing Jiang Tower
Nem - nem a tetején található étterem. Ami körbeforog... A földszinten a Knight's Castle étterem, na az az a hely. Ahol lehúztam öt hónapot.
A Frankfurti landolás zökkenőmentes volt, most kezdődött a türelemjáték. Aki ismer, tudja, hogy nem szeretek várakozni. Elfecsérelt időnek érzem. Ebből most ki is jutott vagy négy óra. Most már tudom, ez nem is sok. Na de akkor, az első igazán hosszi' utamon, ezzel nem voltam tisztában. A Sanghai-ig tartó út már csak ráadás, eseménytelen volt, hiába is töröm az agyam valami emléken...
A tíz órás repülőn ücsörgés után, a kocsiút már nem is volt hosszú a maga közel két órájával. Az első megálló a külváros. Ahol a táncosokat raktuk ki, meg az Dórit a tesójával. A második meg a város közepe. A hotel, ahol dolgoztunk, mindössze tíz perc séta az apartmantól. Ami másnap derült csak ki, hisz az éjszaka közepén a szállásra megy az ember, nem a munkahelyére. A szállásunk egy viszonylag új épület sokadik emelten volt. Na jó, a negyedik nem is olyan sok. Három kicsi szoba, konyha, fürdő. Valamint Melinda és Zsolti, mint a lakás tartozékai... Na jó, ez egy kicsit túlzás, de ők már kint voltak egy ideje. Megkaptam a közlekedőt, mint szobát... Hát, mindenesetre jobb mint a vándorcirkusz, még meleg víz is van. Néha...
A munkahely: Jing Jiang Tower
Nem - nem a tetején található étterem. Ami körbeforog... A földszinten a Knight's Castle étterem, na az az a hely. Ahol lehúztam öt hónapot.
Sajnos, akkoriban még nem volt igazán digitális technika, s a rendes fényképeim meg nincsenek bedigitalizálva. Egyszer majd az is meglesz.
Folyt köv...