Szerencsére ma nincs túl meleg, így fellelkesültem a múltnapi toronymászásból. Itt is legyen így. Irány a templomtorony. Rovinjról már készült pár bejegyzésem. Így az előzményeket most nem írom le. Az ebéd-muzsika után szerencsésen elértem a kishajónkat ismét. Nem volt várakozás még félóra hosszat, mint néha kifogom. Irány a part.
Rövid csónakázás után - ami most annyira tele volt, hogy szerintem egy cseppet sem normális. Kikötöttünk. A következmény: összeolajoztam a rövidujjúmat. Most már mindegy, nem fogja elvenni a kedvem. A kikötővel párhozamos utcácska, rengeteg ember. Sok magyar.
Nem csak Ráckevén van piac. Itt is akad, nem is drága.
Az utca ezekből a szép kövekből kirakva, ami azért jó, mert kimondottan csúszós. Szerencsére nem akadt vágyam a megölelésére, bár sokszor kicsúszott a lábam alól.
Szent Eufémia - székesegyház
A felfelé vezető út nem csak engem ihletett meg. Mondjuk, olyan korhadt fákon mentem felfelé -majd jöttem le, hogy tényleg nem árt, ha az ember igaz vallásos.
Jé, ez itt épp mozog.
Nem számoltam a lépcsőfokokat. Egy idő után azt sem tudtam, milyen magasan vagyok. Akkor lenéztem. Kár volt... A feljutás a toronyban lévő kilátóba viszonylag egyszerű. Lépcső fel, közben kerülgeti a lefele jövőket. Az utolsó szakasz a vicces, mert szűk a járat. Egyszerre csak egy ember. De ha fentről elkezdenek lefele jönni, akkor jönnek vagy húszan, addig vársz a lépcsőn. Körülbelül harminc percet ácsorogtam a lépcsőházban.
Valljuk be, ezért-azért megérte megmászni.
Sötét Béci.
Torony kipipálva, akkor irány lefele. Érdekes, arra könnyebb volt. Sokkal.
Ott voltam fent.
Többször megállapítottam, hogy Rovinj igazán hangulatos hely. A szűk kis utcácskáival, vidám emberekkel.
A kedvenc kávézóm, ahova mindig betértem - a kávé remek, a kiszolgálás pazar, jó a net.
